Hozzávalók: 6 személyre: 40 dkg darált marhaszínhús, 1 csapott teáskanál só, 1 mokkáskanál törött fekete bors, 6 édeskés hamburgerzsemle, 6 vékony szelet sajt, 2 ek majonéz, 15 dkg kígyóuborka, 1 kis fej vöröshagyma, 2 kis paradicsom, 1 ek olaj, 1 marék csíkokra vágott saláta.

Elkészítése: A darált marhahúst összegyúrjuk a sóval és a borssal, majd 6 egyforma nagyságú lelapított nagy pogácsát formálunk belőle. A megmosott, héjas uborkát karikákra vágjuk. A hagymát tisztítás után a megmosott paradicsommal együtt felkarikázzuk. Nagy teflonserpenyőt bekenünk olajjal, majd felforrósítjuk. A húspogácsákat erős lángon mindkét oldalukon jól átsütjük. Ezután a sajtszeleteket elosztjuk a még forró húspogácsákon. A zsemléket lapjában kettévágjuk, majd egy-egy zsemlére ráteszünk egy sajtos húspogácsát, megkenjük majonézzel, elosztjuk rajta az uborka- és a hagymakarikákat meg a paradicsomszeleteket majd a salátacsíkokkal, beborítjuk, és rátesszük a zsemle másik felét. Kissé összenyomva tálra tesszük.

Hideg sörrel a legjobb.

Elkészítési idő: 1 óra

Adagonként 551 kcal-t, 30.4 g fehérjét, 20.4 g zsírt, 61 g szénhidrátot tartalmaz

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://eddy60.blog.hu/api/trackback/id/tr491794029

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása