Eddy60 2009.09.18. 21:59

Hideg meggyleves

Hozzávalók: 4 személyre: 50 dkg friss meggy, 2 dl tejszín, 1 dl vörösbor, 10-15 dkg cukor, 1 evőkanál finomliszt, fahéj, szegfűszeg, csipetnyi só,

Elkészítése: A meggyet megmossuk, leszárazzuk és kimagozzuk. AMC- edénybe töltjük, majd ráöntünk félliternyi vizet. Beleszórjuk a fűszereket, a cukrot és a sót, majd befedjük. Az edény alatt a hőforrást közepesre kapcsoljuk. A kívánt hőfok elérése után azonnal a legkisebb fokozatra visszakapcsolva, 5 percig főzzük. Közben a tejszínt a liszttel simára keverjük, majd belekeverjük a meggylevesbe. Folytonosan kevergetve felforraljuk, és további 5 percig főzzük. Végül a vörös bort is hozzáöntjük, és hagyjuk, hogy kihűljön. Hűtőszekrényben legalább fél napig hűtjük.

Tipp: Meggybefőttből is elkészíthetjük, de akkor ne tegyünk külön cukrot bele, és a levét is használjuk fel (a víz helyett).

Tálaláskor a meggyleves tetejére tehetünk egy-egy kanál cukor nélküli tejszínhabot.

 

 

 

Energiatartalom: kcal/kJ 257/1075

Fehérje/zsír 5 g/4 g

Szénhidrát 50 g

A bejegyzés trackback címe:

https://eddy60.blog.hu/api/trackback/id/tr681391677

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása