Hozzávalók: 3 kg nagy szemű, nem túl érett, szép eper, 5 db lédús citrom, 3 kg kristálycukor, 3 dl víz.

Elkészítése: Az epret mély tálba rakjuk, és langyos vizet öntünk rá. Legalább 10 percig hagyjuk ázni, majd a vizet addig váltjuk alatta, amíg csak egy homokszemet is találunk benne. Végül jól lecsöpögtetjük. Kicsumázzuk, és meglocsoljuk a megmosott, félbevágott, kicsavart és átszűrt citrom levével. Két órán keresztül hagyjuk állni. Közben egy másik, teljesen ép zománcú lábosban felforraljuk a vizet a cukorral. A képződő habot folyamatosan leszedjük a tetejéről, majd a leszűrt epret apránként belérakjuk. Az újraforrástól számított két-három percig keverés nélkül forraljuk, ezután a tűzről lehúzzuk. Lefedve 24 órán át a szirupban hagyjuk. A visszamaradt léhez hozzáöntjük a citromos áztatólevet, és kevergetve jó sűrűre beforraljuk. Ráöntjük a gyümölcsre, amelyet hagyunk kihűlni, majd lekötözve 20 percig gőzöljük a sütőben. Ott hagyjuk kihűlni, ezután állítjuk végleges helyére.

Megjegyzés: A felbontott üveget tartsuk hűtőszekrényben! Az ép gyümölcsdarabokat díszítésre is használhatjuk, leve hígítva szörpnek vagy üdítőitalnak való. Rendkívül tömény, ízes koncentrátum.

A bejegyzés trackback címe:

https://eddy60.blog.hu/api/trackback/id/tr652084008

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása