Elkészítése: Éretlen, apró görögdinnye, tetszés szerinti mennyiségben, alma vagy gyümölcsecet, só, cukor, ízlés szerint, üvegenként egy darabka torma, 2-3 szál friss kaporzöld, 1 mokkáskanál szemes bors. A dinnyét ledörzsöljük, megmossuk, a nagyobbakat gerezdekre vágjuk, míg a kicsiket egészben hagyjuk. Üveg vagy műanyag tálba tesszük, és annyi almaecetet öntünk rá, amennyi egészen ellepi. Befedve egy napig állni hagyjuk, majd a levével együtt ép zománcú befőzőlábosbaöntjük. Felforraljuk, és néhány percig főzzük. Szűrőkanállal kiszedjük a léből a dinnyéket, és tiszta, kiforrázott üvegekbe tesszük. A megmaradt levet újra felforraljuk, sóval, cukorral és borssal ízesítjük. Egy-két percig főzzük. A lángról lehúzva hagyjuk kihűlni. A megtisztított tormát megmossuk, vékony hasábokra vágjuk. A megmosott kaprot lecsöpögtetjük. Egy-egy szál tormát és kaprot a megtöltött üvegekben dugdosunk, végül ráöntjük a már teljesen kihűlt levet. Azonnal lekötjük, és sötét, hűvös kamrába tároljuk.

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://eddy60.blog.hu/api/trackback/id/tr662043794

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása