Hozzávalók: 1 kg spenót, 3 gerezd fokhagyma, 1 l tej, 8 dkg vaj/ margarin, 8 dkg finomliszt, 8 tojás
Elkészítése:
1. A spenótot megtisztítjuk, vastag levél ereit eltávolítjuk, azután váltott vízben megmossuk és lecsepegtetjük. A fokhagymát meghámozzuk.
2. Felforralunk 4 liter vizet, hozzáadunk 1 evőkanál sót, beledobjuk a spenótot, és lassú forralással 3-4 percig főzzük. Leszűrjük, hideg vízzel leöblítjük, kissé lecsepegtetjük, és botmixerrel péppé zúzzuk (vagy vágódeszkán finomra, de nem túl pépesre vagdossuk).
3. Felforralunk 8 dl tejet. Felolvasztunk 6 dkg vajat/margarint, beleszórjuk a lisztet, valamint az áttört fokhagymát, és mérsékelt tűzön világosra pirítjuk. Lehúzzuk az edényt a tűzről, apránként hozzáadjuk előbb a maradék 2 dl hideg tejet, majd a forrót, és folyamatosan keverve besűrítjük (3-5 perc), azaz tulajdonképpen besamelt készítünk. Beletesszük a spenótpépet, ízlés szerint sózzuk, frissen őrölt borssal illatosítjuk, és jól összeforraljuk.
4. Nagyobb serpenyőben felforrósítjuk a maradék 2 dkg vajat/margarint. Egyenként felütjük a tojásokat, sárgájuk épségére ügyelve a forró zsiradékba csúsztatjuk, és takarékra kapcsolva, aszerint, hogy mennyire átsülten szeretjük, 4-5 percig sütjük, csak a végén sózzuk, borsozzuk. A főzeléket mélytányérokba szedjük, és a tetejükre csúsztatott 2-2 tükörtojással tálaljuk.
1 adag: 2320 kJ/555 kcal
 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://eddy60.blog.hu/api/trackback/id/tr131335942

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása